Énekesként mindig is igyekeztem magam tartani a „kollégákról vagy jót, vagy semmit” alapelvéhez, és nem is szoktam állást foglalni arról, ha művészek körül van valamilyen médiafelhajtás, azt hiszem, ez az első alkalom. A Majkához (Majoros Péter) írt nyílt levelemben sem a művészi kvalitásait említem, hanem egy olyan viselkedést, amely számomra egy előadóművész részéről nagyon furcsa (finoman fogalmazva) – bár ezt mindenki maga dönti el, erkölcsi értékítéletének, integritásának megfelelően.
Korábban is megszólalhattam volna néhány más előadó miatt, akik habzó szájjal, harcosan kiabálják, hogy milyen szörnyű itt minden, mennyire teljesen lehetetlen az élet Magyarországon, miközben tele van velük plakátolva a város, állandóan foglalkozik velük a média, sokat turnéznak, fellépnek, fesztiváloznak, könyvük jelenik meg, aranylemezük vagy hatalmas gálakoncertjük lesz, nagy csinnadrattával…
Tehát, ez az első ilyen nyílt levelem.
Hello Majka!
Nem hiszem, hogy ismersz, bár énekes vagyok, és szintén Ózdon születtem. Jelentkeztem az általad zsűrizett X-Faktorba, de a sikeres előválogatás után (többek között Édith Piafot énekeltem, ami állítólag olyan jól sikerült, hogy hosszú interjút készítettek velem, és ígérték, hogy hamarosan hívnak a következő meghallgatás időpontjával) nem jutottam be a műsorba. Ott nyilván másra volt szükség, mint amit én tudok.
A műfajainkon túl az egyik óriási különbség kettőnk között az, hogy te valamit nagyon okosan, ügyesen csinálsz, én pedig nyilvánvalóan igen bután, ügyetlenül: neked jókora szelet jutott a hírnév, pénz és csillogás tortájából, nekem viszont csupán egy elhanyagolhatóan pici morzsa.
Ezért csak gratulálni tudok mindahhoz, amit te eddig elértél!
Egy másik hatalmas különbség: én sosem tudtam olyat csinálni, amit akár helyezkedésnek, dörgölőzésnek is lehet nevezni.
Például amikor te az aktuális széljárást ügyesen a vitorládba fogva szép összeget zsebeltél be az „oltásnak” nevezett kísérleti génmanipulációs szerek reklámozásáért (több tízmillióról szól a fáma, nem is kérdezem, mennyi volt), akkor én, mivel nem voltam hajlandó kockáztatni az egészségemet és esetleg az életemet (mint azt azóta egyre több dokumentum, orvosi tanulmány, hivatalos jelentés igazolja) azzal, hogy kísérleti nyúlként beadassak magamnak valami cuccot, amire nincs szüksége a szervezetemnek, szóval, azokban az időkben volt olyan nap is, amikor záráskor odamentem a közeli pékségbe, hogy kérjek egy zsemlét, ha maradt…
Nem mondhatnám, hogy imádom Puzsér Róbertet, de:
Viszont amikor te a többszörös „védőoltásod” után koviddal agonizáltál a kórházban és bezsebelted a média meg a rajongóid együttérzését, (és az ezzel járó anyagi hasznot), akkor én vígan és főleg: egészségesen énekeltem, sokak keserű napját megszépítve a dalaimmal.
Tapsolhatnék, gratulálhatnék neked a vadiúj videód páratlan sikeréért is, a napok alatt elért többmilliós megtekintésért, miközben te jót nevethetnél azon, hogy ugyan, ki ez a nő, egy gyakorlatilag észrevétlen YouTube vagy instagram csatornával, Facebook oldallal? Hallott már egyáltalán róla valaki?
Igazad lenne: te nagyságrendekkel ismertebb, népszerűbb vagy nálam. Mondhatni: milliós nagyságrendekkel.
Itt jön képbe a következő különbség kettőnk között: ha úgy alakul, én inkább hónapokig élnék zsíroskenyéren vagy énekelnék az utcán, a beteg lábammal ácsorogva, mint hogy kiszolgáljak bármilyen politikai oldalt, erőt, amelynek az elveivel vagy tetteivel nem értek egyet, legyen szó hatalmon lévőről vagy ellenzékiről.
Vannak, akiknek ezzel nincs gondjuk, sőt.
Lehet, hogy most is te csinálod okosan: rengeteg pénzhez és figyelemhez jutsz azzal, hogy hangosan kritizálod azt a vezetőt, azt a kormányt, azt a rendszert, amely többféleképpen támogat téged; tehát azzal, hogy beleharapsz a téged etető kézbe.
Felkapaszkodva a tavaly a semmiből felbukkant ál-Messiás által felkorbácsolt zavaros hullám hátvizére, a kenyérre és cirkuszra mindig éhes és kapva kapó, a mindenkori politikai szerencselovagokat követő, szélkakasokként ide-oda forgolódó tömeg kedvét kiszolgálva és tovább hergelve, egy igen ütősen, durván kritikus videóklippel rukkoltál elő, amelyet nyilván nem pár nap és nem két fillér volt elkészíteni.
A legtudatlanabbak számára is a napnál világosabb, hogy Orbán Viktort és az egész NER rendszert állítod pellengérre, bár a Facebookra kiírt, rettentően átlátszó magyarázkodásod szerint téged nem érdekel a politika...
Állítod ezt ráadásul közvetlenül az után, hogy jól lefikáztad azt a Donald Trumpot, akit tegnap iktattak be amerikai elnöknek másodjára.
Majka, azért valld be: igen jó életed van ebben a borzasztó, korrupt, bindzsisztáni diktatúrában, ha az utóbbi két évtizedben szinte évenként volt innen lehetőséged Amerikába, az Álmok Földjére utazni!
A videód időzítése valóban zseniális: pontosan ezekben a napokban nyílt meg az első One üzlet a te prominens részvételeddel, hiszen néhány hónapja a cég egyik nagykövete lettél.
Azé a One telekommunikációs cégé, amely a NER-es 4iG tulajdonában van… (Még több a 4iG-ről itt, itt (TLDR) és itt.
Hogy is van ez, Majka? Szidod a NER-t, amelynek a része vagy???
Ezt hogyan magyarázod ki a rajongóid előtt?
De valószínűleg azok előtt nem is kell kimagyaráznod, akik csak lelkesen bólogatnak és tapsolnak, mert nekik teljesen mindegy, hogy ki és mit mond, csak legyen benne O1G (kimondva vagy kimondatlanul), azzal ők már elégedettek, azt már imádják és vakon követik…
A pénz, pénz, pénzecske meg ugyanúgy csurran-cseppen hozzád is, mint a videódban.
Gratulálok.
Az pedig már a te dolgod, hogy mindezzel te magad hogyan nézel szembe - számomra művészként és egyáltalán, emberként, a szabadságom és függetlenségem sokkal többet ér, mintsem ilyesmikre kapható legyek.
De mi, emberek, mindannyian különbözőek vagyunk, különböző elgondolásokkal a világról – így ezt te is addig folytathatod így, ameddig neked tetszik. Valamint, ameddig lehetőséget kapsz rá.
Engedd meg, hogy levelemet egy versemmel zárjam, amit 13 éve éppen ezekben a napokban írtam: Tartozom valahová.
Egész jó szöveg, biztosan klasszul elrappelnéd, sőt, csinálhatnál belőle egy menő videót is, de kösz, inkább nem.
Üdv,
Gerák Andrea
Borsodból (Ózd, Kazincbarcika)
Tetszett ez a bejegyzés? »
Kérlek, támogasd a munkámat valamilyen módon - némelyik pénzbe kerül, némelyikre nem kell költened egy fillért sem: hívj meg fellépni, vegyél valamit tőlem, dobj valamennyit a kalapomba, iratkozz fel, ajánlj be, oszd meg a dolgaimat, szólj hozzá…
Mutasd meg ismerőseidnek:
Köszönöm!!!